Több tanácstalan ember álldogál a Nyugati Pályaudvar négyes vágányánál. Felsővezeték-szakadás miatt kimarad egy járat, s még mindig kérdéses, hogyan lesz, vagy lesz-e egyáltalán pótolva. Többen morogva indulnak meg a metró lejárata felé, míg mások a helyükön maradva, indulatosan tárgyalják meg a fennálló helyzetet. De szinte mindenhol teljes káosz uralkodik ma a tömegközlekedésben. Útlezárások, ritkább járatok, jégen csúszkáló buszok, balesetek, elterelések, füstölő metró, óriási tömeg. Mintha csak minden körülmény pattanásig akarná feszíteni a budapesti lakosság egyébként is gyönge és hihetetlenül érzékeny idegszálait.
Néhányan nagy nehezen felpréselik magukat az éppen megérkező, tömött metrószerelvényre, majd telefonjuk segítségével azonnal megosztják a nagyvilággal a tapasztaltakat. Fotók készülnek az áldatlan állapotokról, a közösségi médiát felháborodott bejegyzések százai lepik el. Ezrek értesülnek a tragikus helyzetről, bosszankodva kommentálnak, megosztanak, s hamarosan már tízezrekre menő tömeg dühöng a munkahelyén, útközben hazafelé, vagy éppen már otthon, a lakásban. Az egekig szökik az elemi felháborodás, mikor kiderül, hogy a Magyar Államvasutak vezetői milliárdokért bérelnek autókat, miközben a járműpark rohad, s a szerelvények késnek.
Százezrek verik az asztalt, s vennék azonnal kezükbe az irányítást. Milliók ordítanak, vesznek össze, töltik ki fékevesztett dühüket. Dudálnak, kiabálnak, rohannak, elégedetlenkednek, ölre mennek, szidják a kormányt, az ellenzéket, mindenkit, az egész rohadt, kurva világot, mely összeesküdt ellenük. Némelyek még a feleségüket is arcul ütik, hogy belső feszültségükön enyhítsenek.
Ettől aztán egy csapásra megoldódik minden.
