Kedves szomszédom, Kerkápoly Gyula, a Magyar Honvédség alezredese, kiváló jellem, de talán kissé hiú katonaember. Hiába no, valóban jól áll neki az egyenruha, a nők is bolondulnak érte.
Egy reggel a lépcsőház ajtaján kilépve váratlanul ott állt velem szemben: mellét büszkén kifeszítve, kifogástalan, terepszínű öltözetben, a rendfokozatát jelző kétcsillagos vállappal együtt. A kezében két zsömle és egy pohár tejföl.
– Nahát, milyen jól áll ez a pompás katonaruha! – kiáltottam fel ámultan, megsimogatva hiúságát. – Talán csak nem farsang lesz? – tettem még hozzá kérdőn, majd a választ meg sem várva inkább gyorsan elsiettem.
