Az édesanya kisgyermekét babakocsiban tologatva andalgott a parkban. Miután megcsodálta a lemenő napot, hazaindult, ám hogy, hogy nem, a babakocsit a parkban felejtette. Ezt később az éjjeliőr – miután a sötétben többször is belebotlott – egy közeli transzformátorház lapos tetejére helyezte át.
– Úristen! – sikoltott fel az anya harminc évvel később, s gyorsan visszasietett a parkba. Gyermekét ott találta a transzformátorház tetejére helyezett babakocsiban.
– Anyám! Nézd, hogy megnőttem! – szólt meghatottan a gyermek. Harminc éves kis sapkája kopottan bár, de még mindig a fején volt, megnövekedett szakálla, markáns arca, széles válla, mély, bariton hangja valóban azt bizonyították, hogy a csemete időközben felcseperedett.
– Csitt, kis haszontalan! – szólt az anya kedvesen, gyermeke szájába cumit dugott, lágyan gügyögni kezdett hozzá, majd sietve hazatolta és tisztába tette.
Az elmúlt harminc – a transzformátorház tetején töltött – évet túlélte, ám anyja túláradó gondoskodásába két napon belül csaknem belehalt.
