Egy csipetnyi magyar valóság...

Több tanácstalan ember álldogál a Nyugati Pályaudvar négyes vágányánál. Felsővezeték-szakadás miatt kimarad egy járat, s még mindig kérdéses, hogyan lesz, vagy lesz-e egyáltalán pótolva. Többen morogva indulnak meg a metró lejárata felé, míg mások a helyükön maradva, indulatosan tárgyalják meg a fennálló helyzetet. De szinte mindenhol teljes káosz uralkodik ma a tömegközlekedésben. Útlezárások, ritkább járatok, jégen csúszkáló buszok, balesetek, elterelések, füstölő metró, óriási tömeg. Mintha csak minden körülmény pattanásig akarná feszíteni a budapesti lakosság egyébként is gyönge és hihetetlenül érzékeny idegszálait.

Néhányan nagy nehezen felpréselik magukat az éppen megérkező, tömött metrószerelvényre, majd telefonjuk segítségével azonnal megosztják a nagyvilággal a tapasztaltakat. Fotók készülnek az áldatlan állapotokról, a közösségi médiát felháborodott bejegyzések százai lepik el. Ezrek értesülnek a tragikus helyzetről, bosszankodva kommentálnak, megosztanak, s hamarosan már tízezrekre menő tömeg dühöng a munkahelyén, útközben hazafelé, vagy éppen már otthon, a lakásban. Az egekig szökik az elemi felháborodás, mikor kiderül, hogy a Magyar Államvasutak vezetői milliárdokért bérelnek autókat, miközben a járműpark rohad, s a szerelvények késnek.

Százezrek verik az asztalt, s vennék azonnal kezükbe az irányítást. Milliók ordítanak, vesznek össze, töltik ki fékevesztett dühüket. Dudálnak, kiabálnak, rohannak, elégedetlenkednek, ölre mennek, szidják a kormányt, az ellenzéket, mindenkit, az egész rohadt, kurva világot, mely összeesküdt ellenük. Némelyek még a feleségüket is arcul ütik, hogy belső feszültségükön enyhítsenek.

Ettől aztán egy csapásra megoldódik minden.

Rohanó világunkban sokan annyira hozzászoktak az állandó idegeskedéshez, hogy bizonnyal idegbajosak lennének, ha nem lenne állandóan min idegeskedniük.

Nagy vendégség volt Kovácséknál elsőszülött fiúk, Dániel harmadik születésnapja alkalmából. Átjött minden szomszéd, és kivételesen még a Mamát is elhozták autón egy messzi kis csöndes faluból.

A vacsora után a gyermekek szétszéledtek önfeledten hancúrozva a lakásban, míg a Mama a kanapén ülve meghatottan figyelte a kis Dánielt.

– Milyen csinos! – dünnyögte maga elé. – Meg kell hagyni, a gyönyörű kék szeme és a szemöldöke az tiszta anyja – állapította meg elégedetten. – A járása, a tartása inkább az apjáé. Ahogyan a lábait elnézem, azokat a huszár dédnagyapjától örökölte. De a haja, az a szép szőke haja, az az enyém – mosolygott magában.

Erre egészen elérzékenyült, s szemeit törölgetve könnyezni kezdett. A lánya odaült mellé, s aggódva kérdezte, nincs-e valami baj. De a Mama csak felsóhajtva Dánielre mutatott:

– Csak a kisunokámat néztem, hogy felcseperedett. Olyan gyorsan nőnek ezek a fiatalok!
– Tényleg gyorsan nőnek – állapította meg egyetértően a lánya – De az a szomszéd Bakóék gyermeke. Dániel a másik sarokban játszik.

Kedves szomszédom, Kerkápoly Gyula, a Magyar Honvédség alezredese, kiváló jellem, de talán kissé hiú katonaember. Hiába no, valóban jól áll neki az egyenruha, a nők is bolondulnak érte.

Egy reggel a lépcsőház ajtaján kilépve váratlanul ott állt velem szemben: mellét büszkén kifeszítve, kifogástalan, terepszínű öltözetben, a rendfokozatát jelző kétcsillagos vállappal együtt. A kezében két zsömle és egy pohár tejföl.

– Nahát, milyen jól áll ez a pompás katonaruha! – kiáltottam fel ámultan, megsimogatva hiúságát. – Talán csak nem farsang lesz? – tettem még hozzá kérdőn, majd a választ meg sem várva inkább gyorsan elsiettem.

– Na végre, eljött az ebédidő! Látom, megint van a kedvenc péksüteményemből, egyet kérnék belőle! Igen, lesz még más is, egy pillanat, átgondolom… Azt hiszem, jól esne egy nagy szalonnás szendvics, s mellé egy félliteres kóla. Szuper! Mi az ott, még nem láttam ilyet. Csokoládés fánk? Nagyon finom lehet… Kettő darabot kérek. Ne is mondd, rengeteg ma a munka, farkasétvágyam van. Esetleg adhatnál még egy tábla tejcsokoládét is, kell a tartalék. Megkérhetnélek, hogy tegyél egy kis plusz mustárt a szalonnás szendvicsembe? De ne túl sokat, azt olvastam, hogy hízlal.