Történt pedig egyszer, hogy Báró von Schnauzer vadászkörútja során Kácsra, erre a csendes, eldugott kis észak-magyarországi településre tévedt. A kácsiak, jobb dolguk nem lévén, mind kinn ültek portáik előtt a padokon, s unottan bámultak a messzeségbe.
Báró von Schnauzernek megtetszett a vidék s a vadban gazdag erdő. Arra gondolt, jó volna itt letelepedni.
– Ki van itt polgármester? – kérdezte tört magyarsággal. – Én itt letelepedni, lesz vigadalom, mulatság. Mindenki lesz jólét, tud dolgozni, mert hozok ide cserzőműhely.
– No, cserzőműhelyet azt már nem! – rikoltott fel egy asszonyság az egyik padról. – A friss hegyi levegőt, azt nem adjuk!
A kácsiak egyetértően morogva bólogattak.
– Ha nem, hát nem – vonta meg a vállát Báró von Schnauzer, s elhajtatott a fogatával.
A kácsiak pedig mind kinn ültek a padokon, unottan bámultak a messzeségbe, s csak úgy szívták tüdejükbe a friss hegyi levegőt.
