Egy csipetnyi magyar valóság...

Halló, halló, Imikém, te vagy az, jó hogy újra hallom a hangod, régen beszéltünk, csak érdeklődni szeretnék, hogy vagy, mi a helyzet drága barátom, nem-nem, tényleg semmi más, nem kell semmi, semmi probléma, minden rendben, de most, hogy mondod, hallottam, hogy vettél egy telket rajta egy kis házzal, ami üresen áll, és tudod, jön a tél, velem meg úgy kitolt idén is az élet, pedig én mindent megtettem, de a körülmények, rajtam nem segít soha senki, és arra gondoltam, hogy beköltözhetnék oda, begyújtanék, ha adnál fát, és vigyáznék a házra, nem, ne is mondd, hiszen te keresztény vagy, és bár nem akarom így kimondani, nehogy bűntudatot keltsek, de neked kötelességed rajtam segíteni, ahogyan a Szentírás is mondja, nem tudom, hol, de biztosan mondja, hogy neked segítened kell az elesetteken, rajtam, mert semmim nem maradt, de idén nem a szesz miatt, de nem ám, vagyis nem annyira, tudod, a vérem visz, az tehet mindenről, meg apám, meg a polgármester, nehéz ám leszokni, de az a lényeg, hogy én szívesen, önzetlenül beköltöznék abba az üres házba, csak egy kis tüzelőt adj, meg esetleg ellátást a télire, és persze nem ingyen kérném, de ha tíz-húszezer forintot fizetnél nekem ezért havonta, az nem lenne rossz, mi történt, hé, Imikém, hát miért tetted le?