Óvatosan lépdelt fehér botjával tapogatva maga előtt az utat: születése óta vak volt.
Megállt, hogy kissé megpihenjen, mikor valaki finoman megérintette. Szemei megnyíltak, s azonnal meglátta a vele szemben álló angyalt, aki így szólt hozzá:
– Ne félj! Én Gábriel vagyok, ki az Isten előtt állok: Ő megkönyörült rajtad, megbocsátotta bűneid, és megadta szemeid megnyílását, legyen áldott örökkön-örökké!
Szózatát befejezve lassan emelkedni kezdett az ég felé. Mielőtt azonban eltűnhetett volna a felhők között, a nemrég még vak férfi utánakiáltott:
– Gábriel! Ha ilyen jól ismered az öreget, mondd már meg neki, hogy legközelebb egy kis pénzt is küldjön!
