Álmosan csapott a vekkerre, szemeit dörzsölgetve nézett szét a homályos szobában. Bekapcsolta a televíziót, unottan figyelte a híreket míg öltözködött. Kilépett az utcára, egyhangúan bandukolt, füleiben hangosan szólt a zene. A metrón elővette telefonját: rutinos ujjaival görgette tova az oldalakat, átfutotta ismerősei legújabb, tartalmatlan megjegyzéseit.
Nagyot sóhajtott.
Az egyetemi előadást érdektelennek találta, az interneten böngészve próbálta magát lefoglalni. Miután barátaival viccelődött, és elitta velük a már-már hagyományosnak számító esti sört, hazaindult, köszönést morgott oda szüleinek, megette az előkészített vacsorát, bevonult a szobájába, zenét hallgatott, hátradőlt a széken, kitekintett a messzeségbe.
Nagyot sóhajtott.
Elővette telefonját: rutinos ujjaival görgette tova az oldalakat, átfutotta ismerősei legújabb, tartalmatlan megjegyzéseit. Édesanyja benyitott a szobájába, jó éjszakát kívánt neki, ő is válaszolt valamit, de alig hallották egymást.
Lefekvéshez készülődött, kikapcsolta a számítógépét, és hirtelen csendesség öntötte el a szobát. Némán bámulta a plafont, magára maradt a sötétben.
Nagyot sóhajtott.
Gondolatai lassan őröltek, mint a malom kerekei: telefon, telefon, zene, egyetem, telefon, sör, ismerősök, zene, buli, szex, zene. Majd valahonnan mélyről a következő kérdés hasított az elméjébe: Mi a célom az életben?
Rémülten a telefonjához nyújt, néhány pillanat múlva füleiben hangosan szólt a zene. Rutinos ujjaival görgette tova az oldalakat, átfutotta ismerősei legújabb, tartalmatlan megjegyzéseit.
Nagyot sóhajtott.
