Valami szokatlan izgalom ült az istentiszteletre egybegyűlt tömegen. Rég nem látott, szeretett Pásztoruk tegnap érkezett haza jól megérdemelt, négyhetes tengerparti nyaralásából. A nyáj bizonyos volt benne: vezetőjük felfrissülten, megújulva áll ma eléjük, mindannyiuk épülésére, értük szolgálva, szeretettel, alázattal, amire el is hívattatott.
A felfokozott várakozásban észre sem vették, hogy a Pásztor időközben elfoglalta helyét, és ott állt, mint egy égi jelenés. Hihetetlennek tűnt számukra, hogy bárki ilyen nesztelenül és észrevétlenül eléjük juthasson. Néhányan már tudni vélték, izgalommal sugdosták egymásnak a sorok között, hogy csoda történt: a Pásztor csodát tett!
- Rég nem láttalak titeket, – szólt a Pásztor, és a tömeg szeretettel mosolygott vissza Rá – meg kell mondjam, távollétemben igen nyugtalanító híreket kaptam felőletek. Nem vagyok elégedett. Alig teszem ki a lábam, nem felügyellek titeket néhány napig, és azonnal úgy kezdtek viselkedni, mint valami szedett-vedett csürhe?
- Megbíztam bennetek. Azt hittem, elég érettek vagytok ahhoz, hogy magatokra hagyjalak titeket egy kis időre. Belátom, súlyosan tévedtem.
A nyáj mélységesen elszomorodott, néhányan lehajtották a fejüket és a földet nézték.
- Szerencsére kipihentem magam, így újult erővel tudok hozzálátni, hogy helyreállítsam, amit elrontottatok.
A nyáj kissé megkönnyebbült és fellélegzett. Néhányan halkan éljeneztek is, de többségük még mindig rendkívül szomorú volt. Nem tudták elképzelni, mit ronthattak el ennyire.
- Ne csüggedjetek! – kiáltott a Pásztor – A végén még depressziós leszek tőletek. Örvendezzetek!
Erre mindenki örvendezni kezdett.
- Ha nincs mennyei látás, elvadul a nép! – szólt erélyesen. Amint látom, két fő problémátok van, mellyel meg kell küzdenetek...
Mindenki figyelmesen várta a mennyei üzenetet. A Pásztor elégedetten nyugtázta szónoki sikerét és tekintélyét. Megsimogatta hasát, melyet még nem olyan régen mindenféle ínyencséggel töltött meg az ebéd során olyannyira, hogy kissé rosszul is lett. Szerencsére egy kevés szódabikarbóna segített kiszolgáltatott állapotán, és elhárította az ördög alattomos támadását.
- A két fő problémátok... – eszébe jutott, milyen jó volt úszni a tengerben, majd kifeküdni a napra, és pihenni egész nap – a két fő problémátok a mértéktelenség és az önjutalmazás bűne.
A nyáj elszégyellte magát és csüggedten sóhajtott.
- Nem tudtok mértéket tartani. Telezabáljátok magatokat, aztán rosszul lesztek. Mi ennek az értelme? Ne feledjétek: a test kívánsága, a szem kívánsága, az élet kérkedése e világhoz tartozik. Múlandó, hiábavaló, értéktelen dolgok.
Itt abbahagyta, mert ismét megszédült kissé az elfogyasztott ebéd hatására, de hamar összeszedte magát, és erőteljesen kiáltotta:
- Ne legyetek mértéktelenek!
Elérkezettnek látta az időt, hogy rátérjen prédikációja következő fejezetére:
- A másik bűn, amit említettem, az önjutalmazás. Ez egy rendkívül súlyos dolog. Úgy gondolod: elfáradtál, kimerültél, és így már megteheted azt, hogy kényezteted magad, s nem Istentől várod a felfrissülést? Testi örömökben, ételekben, nyaralásban keresed a boldogságodat?
Ekkor már mindenki mélyen lehajtott fejjel ült. Bűneik terhe elviselhetetlenül nyomta vállukat, tekintetüket sem merték felemelni. Valaki alig hallhatóan felzokogott: - Ó Istenem, miért is ettem meg azt a fél tábla csokoládét!
- Térjetek meg, – kiáltott a Pásztor keményen – térjetek meg bűnös útjaitokról!
Széttekintett a zilált tömegen. Csendben elvonult, belépett irodájába. Vágyódva gondolt vissza ismét a tengerpartra, az ott elköltött fenséges vacsorákra. Könnyek öntötték el a szemét, amikor eszébe jutott egy ízletes, ropogósra sült borjúcomb.
A teremben eközben a magára hagyott nyáj megtört szívvel siratta Isten előtt súlyos bűneit...
